Grác: III. hadtest parancsnoksága
A III. hadtest Karintia, Steierország és a Tengermellék területéről szerveződött. A hadtestparancsnokság Grácban volt. A hadtest szerepléséről egy korábbi bejegyzésben írtam már itt. A Hadtestparancsnokság épülete a Glacisstrasse 39-41 szám alatt volt és 1843-5 között épült klasszicista stílusban. Az egykori építtető Johann Christoph Kees volt, akiről az épület a nevét is kapta: „Kees-palota”. Osztrák források szerint az épületet 1877-ben már bizonyosan az osztrák haderő használta. 1883-ban hadtestparancsnokság és a körzet Landwehr parancsnoksága is ebben az épületben volt elhelyezve. Egészen 1967-ig az osztrák haderő bérelte az épületet a tulajdonosoktól, ekkor az osztrák állam megvásárolta az ingatlant.
Az eredetileg vámháznak tervezett épületet a katonai használat évtizedei után 2009-ben renoválták és ma diákotthonként hasznosítják. Különösebben kiemelkedő építészeti értéke nincs azon túl, hogy ez a legnagyobb kései klasszicista stílusú épület Grácban.
A 3. hadtest többféle jelvényt is készíttetett, ezek közül mos a koszorúval díszített „Acél-hadtest” jelvényt töltöttem fel.