Conrad von Hötzendorf
A Monarchia haderejének vezérkari főnökéről egy részletes bejegyzést írtam már itt. Ott három Conrad nevét megörökítő sapkajelvényt már bemutattam. Ezt a sorozatot szeretném kiegészíteni újabb jelvényekkel.
A nyitóképen látható portré alatti felirat: „Hős, te aki otthonunkat és munkánkat megvéded”. A heroizáló ábrázolás és szöveg a korban megszokott volt. Az akkori politikai és katonai vezetők mintegy istenekként lebegtek az átlagemberek fölött, akikben éppen ezért meg lehetett bízni. Nem „a mi kutyánk kölyke” volt ő sem, aki együtt szalonnázik és pálinkázik a közemberekkel.
Conradot még hivatala alatt persze sokan kritizálták, főleg katonai riválisai. Az utókor pedig néha dehonesztálóan értékelte a tevékenységét. Én úgy gondolom, hogy valahol középen van az igazság. Nem volt egy kiemelkedő tehetségű hadvezér (csapattisztként különösen nem), és a rábízott feladatot, a Monarchia katonai stratégiájának kialakítását bizony saját személyisége és tudása korlátai között oldotta meg. Utólag számos intézkedése hibásnak bizonyult, de ezzel lényegében minden hadviselő ország katonai vezetői így voltak. Nem Conrad volt az egyetlen, akit vezető beosztásából a sikerek elmaradása miatt leváltottak.