Sapkajelvényes lapok

II/2 Budapest tarackos üteg

Van egy tarackos tüzér jelvény, amelyik régóta fejtörést okoz nekem. A régi M 98 15 cm-es tarack látható rajta és egy pontos egység megjelölés: 2/II Budapest mozsár üteg. Kerestem minden számomra elérhető forrásban és a neten is, nem találtam.

Most egy képeslapon végre felbukkant az egység neve. Ezen egy sziklabarlang szájába állított löveg látható. A hátoldalon a felirat II. Budapest Osztály 15 cm-es tarack üteg. A lapot 1917 márciusában adták fel, és a 17. hadtest bélyegzőjét viseli, valamint egy trieszti cenzúra hivatalét. A feladó a hadtest parancsnokságához beosztott főhadnagy volt.

Ez eléggé sok új információ, amin el lehet indulni. Első lépésként azt kell megvizsgálni, hogy a 17. hadtest mely időpontban volt az olasz frontra beosztva? Hogy került ez a lap Triesztbe? Erre pontos választ kaphatunk: 1916 augusztusában vezényelték oda, és 1917 június végéig volt az olasz fronton. Ez alatt az idő alatt előbb az 57. és a 62. hadosztály, majd a 62. helyett a 24. hadosztály volt ide beosztva, és az egész az 5. hadsereghez tartozott. A dátumbélyegző tehát stimmel. Ebben az időpontban az 57. és a 62. hadosztály voltak benne állományban.

Lássuk akkor a hadosztálytüzérséget! Nem meglepő módon két tüzérdandárt találunk: az 57. és a 62. tábori tüzér dandárt. Ekkor jön el a várva várt pillanat: vajon végre megtalálom-e ezekben a dandárokban a keresett tüzérosztályt? 62-es számozással a szokásos három tábori tüzér ezredet látjuk (egy-egy ágyús, tarackos és nehéz tüzér ezredet). Az 57. hadosztály viszont mindig is különleges volt, hiszen ebben hegyi dandárok voltak. Ráadásul átszervezések folytán 1916-tól a korábbi 57. hadosztály új összetétellel 90. hadosztály lett. Az 57.-be ekkor az 5. és a 18. gyalogdandárokat osztották be, amelyek részben normál sorezreddel (87) részben szintén kikülönített hegyi zászlóaljakkal működtek.

A hadosztály tüzérség úgy tűnik, hogy szintén jórészt kicserélődött. Ahogy 1916-ig úgy később is ütegenként „összegereblyézett” tüzérség volt ez, nem a szokásos szisztematikus rendszerben szerveződött. 1916 augusztusától megszaporodtak az ütegek, vegyesen került ide rendes tábori tüzérség és hegyi tüzérség is. A források szerint öt önálló tizenöt cm-es tarackos üteg is volt közöttük. A sebtében összeállított egységek sokszor nem is kaptak hadrendi számot, de közülük soknak volt neve (pl. China-üteg, belga üteg az exportból visszamaradt lövegek eredeti célországainak nevéből). Sajnos név szerint a Budapest osztály vagy üteg nem szerepel az általam elérhető nyilvántartásokban. Ennek ellenére feltételezem, hogy az említett öt tarackos üteg között lehetett a Budapest Osztály 2-es tarackos ütege is.

Végezetül a képeslapon látható képről az állapítható meg, hogy a sziklába vájt kaverna jellemző volt az olasz frontra. A tolmeini hídfőt védő tüzérség a Mengore hegyen teljesen hasonló ütegállásokban volt elhelyezve. Az 57. hadosztály délebbre, Dol falu környékén volt tatósan állásban. A terepadottságok ott is hasonlóak voltak.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x