1917 augusztus Fajti Hrib

Ha két helyet kell megjelölnünk az olasz fronton ahol a legnagyobb harcok dúltak, és amiket a magyar visszaemlékezések és történetírások a leggyakrabban emlegetnek, akkor az első a Mt San Michele, a második pedig a Fajti Hrib lesz. A kettő egymástól kb. 15 kilométerre fekszik a Karszt fennsík északi részén. A Vippach folyócska feletti terepszakasz kiemelkedő pontja mindkettő. Mindkettőt a VII. hadtest csapatai védték 1915 és 1917 között. A hadtest állandó csapategysége volt a 17. hadosztály, a többi csapat időnként változott (pl. a 20-as honvéd hadosztályt a 41-es váltotta 1917 elején). A 17. hadosztály négy ezrede a 39-es, 43-as, 46-os és 61-es közös gyalogezred volt.

1917 augusztusában zajlott a 11. Isonzó-csata. Ez egy klasszikus anyag-csata volt, hihetetlenül nagy tüzérségi előkészítéssel és ismételt tömegrohamokkal. A támadás célpontja ismét Trieszt volt, vagyis a fő támadási irány a Karszt fennsíkot célozta meg. Az olasz támadók katonáik közel háromnegyedét, 600 zászlóaljat irányítottak ide, akiket 5200 tüzérségi löveg támogatott. A két támadó hadseregbe szervezett erő fele az Isonzó felső folyásánál a Bainsizza-fennsíkra támadott, a másik fele a Karsztra. Mivel a Karintia és Tirol ellen felvonult csapatok létszáma lecsökkent, a Monarchia is növelni tudta csapatai sűrűségét a veszélyeztetett frontszakaszokon. Így is legalább kétszeres volt az olaszok létszámfölénye, háromszoros a tüzérségi fölényük.

A Karszt ellen felvonuló olaszokat a fennsík északi szektorában a 17. hadosztály két ezrede a debreceni 39-es és a szegedi 46-os fogadta. A hatalmas veszteségek ellenére a Fajti Hrib védelme nem ingott meg. Északabbra viszont a 21. hadosztály vonalát áttörték az olaszok és elfoglalták a Bainsizza-fennsík nagy részét. A sikeres támadást a fennsík peremén az Isonzó mentén délre csak a Mt San Gabriele védői tudták feltartóztatni. Ők a VII. hadtestből korábban kivált 20. honvéd hadosztály csapataihoz tartoztak.

A Fajti Hrib két magaslata közül a nyugatin az olaszok a keletin a Monarchia állásai húzódtak. A két magaslatról a köztük lévő terepszakaszon keresztül húzódó állásrendszert az ellenség belátta. Így ott nappal mindennemű mozgás lehetetlen volt. A sziklás terepen hevenyészett kő és homokzsák-falak nyújtottak csak némi takarást. A kavernákba visszavont gyalogság a heves tüzérségi tüzet viszonylag épségben megúszta augusztus 17-én és 18-án. 19-én indult meg az első olasz tömegtámadás, amelyet már a vonalak előtti akadályrendszernél sikerült megakasztani. Az állások két kritikus pontja a 464-es és a 378-as magaslat volt. 21-én a 378-nál védekező 39-es állásba több ponton sikerült betörniük, de a tartalékok ellentámadásokkal visszafoglalták az árkokat. A tartalékok bevetésével ekkorra a 17. hadosztály csapatai összekeveredtek. Az ezredek egymást segítették ki a válságos helyzetekben. A 378-as magaslat később is a támadások fő célpontja maradt. A kivérzett 39. ezredet 23-án felváltotta a 43-as ezred. Ekkor kerültek vissza az erősítésként oda vezényelt 46-os és 61-es századok is, szintén erősen megtizedelve. Augusztus 24 után az olasz csapatok a támadás súlypontját áthelyezték a Bainsizza-fennsíkra, ahol a frontáttörést próbálták déli irányban kiszélesíteni. A Fajti Hrib-en viszonylagos nyugalom állt be.

A Fajti Hribet védő ezredek közül a 46-os és a 61-es is készíttetett külön erre a frontszakaszra vonatkozó sapkajelvényt. Mind a 61-es, mind a 46-os szerepelt már itt. A mellékelt fotó a 378-as magaslati ponton fekvő állás részletét mutatja.  A térkép későbbi, a 12. Isonzó-csata támadási irányait mutatja 1917 októberében. Kiinduló állás az augusztusban sikeresen megvédelmezett vonal. Jól látható a 464-es és 378-as magaslati pontok helyzete, ahol a csaták főképpen dúltak.