Hadvezérek, személyiségek

Erich von Ludendorff

Erich Ludendorff az egyik legsikeresebb, leginkább elismert hadvezetője volt a Német Császárságnak a Nagy Háború idején. Poroszországban született Posen (ma Poznan) mellett 1865-ben. Tiszti pályafutását a katonai iskola elvégzése után 1885-ben kezdte meg csapattisztként. 1893-ban végezte el a törzstiszti iskolát, és annak parancsnoka ajánlásával ekkor a vezérkarhoz osztották be. 1902-től 1904-ig hadtestparancsnok volt, majd ismét a vezérkarnál szolgált. Részt vett a német katonai stratégia, a Schlieffen terv kidolgozásában.

A Nagy Háború kitörésekor Ludendorffot a második hadsereg helyettes vezérkari főnökévé nevezték ki. Részt vett a Liege melletti belga erődök leküzdésében (ennek előkészítése volt a feladata a Schlieffen terv készítésekor). Ezért a haditettért a Becsületrenddel tüntette ki a német uralkodó. Ezt követően Hindenburg oldalán részese volt a tannenbergi győzelemnek az oroszok ellen. Ezt követően Hindenburgot a vezérkar főnökévé nevezték ki. Vele együtt Ludendorff is a vezérkarhoz került. Ebben a pozíciójában a német hadiipari termelés szervezésében kapott új feladatot. Történészek szerint ezzel a legbefolyásosabb személlyé vált a Német Császárságban. Ennek megfelelően az 1918-ban már tornyosuló problémák miatt őt tették felelőssé és leváltották beosztásából.

Közvetlen kapcsolata osztrák-magyar csapatokkal nem volt. Nagy hatalma és Hindenburghoz fűződő kapcsolata miatt az Arkanzas cég tábornoki arcképcsarnokába ő is bekerült.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x