Lángszóró

Létezik egy nagyon izgalmas monarchiás jelvény, melyen lángok között egy koponya látható, alól pedig lángvörös alapon SK 3/61 felirat. Mindig is nagyon foglalkoztatott ez a jelvény, hiszen láthatóan valamilyen elit alakulaté lehetett. A koponya általában a rohamcsapatok jelvényein jelent meg. De mit jelképeznek a lángok? És miért nem a rohamcsapatok jelvényein általában látható feliratok szerepelnek (rohamcsapat, Sturmtruppe, Sturmkompagnie, Sturmbaon)? Aztán a kezembe Christian Ortner rohamcsapatokról írott kis könyvecskéje, és minden megvilágosodott. A lángok és az SK 3/61 felirat egy speciális utászegység, a 61. árkász-zászlóalj 3. századára vonatkozik.

A lángszóró, a németből tükörfordítással akkor még lángvetőnek (Flammenwerfer) nevezett eszköz is az I. világháború egyik borzalmas pusztító fegyvere, katonai fejlesztése. Azt hiszem, hogy a hatásáról sokat nem szükséges írnom. Az égő, foszfor tartalmú vegyületet jelentős távolságra tudta eljuttatni. Olyan fedezékekbe, bunkerekbe is behatolt, amelyekhez a hagyományos gyalogsági fegyverekkel legfeljebb egészen közelről lehetett csak hozzáférni. Hatása viszont köztudottan borzalmas volt.

Támadásban és védelemben egyaránt használták. A kisebb, hordozható eszközt 22 literes tartállyal támadáskor két kezelő működtette. Az 50 literes tartállyal ellátott eszközt többnyire az állásba beépítve, védelemben alkalmazták. 1916 folyamán kezdődött az alkalmazás a Monarchia hadseregében. 1916 januárjában az orosz 7. hadsereg támadásának elhárításában Toporoutz és Rarancze térségében már bizonyosan alkalmazták az állásba épített M 15 50 literes változatot. Elképzelhető, hogy a kisebb, hordozható eszközök alkalmazása is elkezdődött már 1916-ban.

A lángvetőket a hadosztályokhoz rendelt árkász egységek működtették. Általában véve az ő feladatuk volt a katonai műszaki feladatok elvégzése. Persze, ahogyan az eszközök használata terjedt, úgy vált szükségessé speciális oktatási tanfolyamokon a gyalogság válogatott legénységének a kiképzése is a műszaki eszközök alkalmazására. Természetesen nem csupán a működtetés vagy a használat hatásának tanulmányozása, a szükséges óvintézkedések megtanulása volt a feladat. Az eszközökhöz kapcsolódó harcászati eljárások begyakorlása is. A kiképzés 1917-től két helyen, Kremsben és Huszton folyt. Egy speciális egységet hoztak létre ebből a célból, a 61. árkász-zászlóaljat négy századdal. A zászlóalj ebben a szervezeti rendben először a 12. Isonzó-csatában került bevetésre.

Ekkor bebizonyosodott, hogy a hordozható lángvető a rohamcsapatokkal együttműködésben alkalmazható leghatékonyabban. A rohamcsapat áttöri az ellenséges akadályrendszert, leküzdi az első vonal legfontosabb védelmi gócait. Ezt követően indulnak meg a lángvetősök, akik a nehéz tartály cipelése miatt kevésbé mozgékonyak és nagyon sebezhetőek. Feladatuk a felgöngyölített védelmi vonalak végleges megtisztítása minden ellenállástól. Szó szerint kifüstölik a magukat megadni nem akaró, szórványos ellenállási pontokat. Ez a harceljárás sok helyen sikerre vezetett 1917 októberében, és az osztrák-magyar hadvezetés elrendelte, hogy a 61. árkász-zászlóalj négy századát az olasz fronton működő 11. hadseregben négy hadtest rohamcsapatainak a támogatására osszák be. Az 1. század az I. hadtesthez, a 2. a XXVI-hoz, a 3. a III-hoz, a 4. század a VI. hadtesthez került. A négy utász-század saját harci feladataik elvégzése mellett további lángvetős szakaszok kiképzését is végezte, új eszközök kipróbálásában is részt vett. 1917-től az M 16-os 15 literes tartállyal felszerelt eszközt rendszeresítették a rohamcsapatok mellé rendelt lángvetőknél.

A bejegyzésben szereplő jelvény tehát a III. hadtesthez vezényelt 61/3-as lángvető árkász-század jelvénye. Az S.K 3/61 feloldása: Sappeur Kompanie 3/61.