4 császár szövetsége
A propaganda jelvények között eddig inkább az ellenfeleket gúnyoló darabok voltak előtérben. Most a Központi Hatalmak szövetségi rendszerét ábrázoló jelvény kerül terítékre. Mint ismert, a Monarchia a Német Császársággal állt szövetségben, miután Olaszország kilépett mellőlük. A habozó balkáni országok megnyerésére mindkét fél tett erőfeszítéseket. A románok, görögök az antantot választották. Bulgária és Törökország a Központi Hatalmakat. Így jött létre 1915-ben a négy császár szövetsége.
Az együttműködő feleket kétféle módon ábrázolta a korabeli propaganda. Az egyik mód a jellegzetes egyenruházat alapján felismerhető négy katona megjelenítése volt. A másik az uralkodók ábrázolása. Ez utóbbi még a reklámfelületként használt magyar kártya pakliban is megjelent. Itt most jelvényt, képeslapot és a jelvény dombornyomott képével díszített tábori levelező lapot láthatunk.
Érdekes a jelvényes lap felirata is. Eszerint a képeslapon látható jelvényt aranyozott kivitelben 2 Korona áron árusította a Hadsegélyező Hivatal. A felirat nem csak a korabeli reklám bemutatása miatt érdekes. A lapon látható aranyozott jelvény még érdekesebb. Aranyozott kivitelű példányt ugyanis még sosem láttam. Pedig ha reklámozták, akkor létezett is.
[…] típus az uralkodók portréit mutatta be. Egy ilyen jelvény is szerepelt az egyik bejegyzésben itt. A most bemutatásra kerülő jelvényen a katonák és az uralkodók is szerepelnek. A fő […]