Sapkajelvényes lapok

74. honvéd tábori ágyús ezred

A bejegyzés címe, a tábori lap és a jelvény első ránézésre nem nagyon van összhangban. A megfejtés a Monarchia tüzérségének folyamatos fejlesztése és átszervezése. Részletek nélkül csak a levelező lap feliratára vonatkoztatva ez a következőt jelenti. A Nagy Háború előtt néhány évvel kezdődött a honvéd tüzérség megszervezése. Ennek keretében még a háború előtt létrejöttek honvéd tábori ágyús ezredek, minden honvéd hadosztályhoz egy-egy. Sem tarackos, sem nehéz tüzérsége a honvédségnek ekkor még nem volt. Ezeket a háború folyamán szervezték csak meg.

A jelvény a 4. honvéd tábori ágyús ezredé, amelyet még a háború előtt alapítottak, és ezt a sorszámot akkor kapta. Később, 1916-ban a tüzér ezredek annak a hadosztálynak a számát vették fel, ahová beosztották őket. Ráadásul a 74. hadosztályt is a háború alatt szervezték meg, 1916-ban. A 4-es tüzérek úgy jönnek be ebbe a képbe, hogy 5. számú ütegüket ekkor ehhez a hadosztályhoz osztották be. Ráadásul ebben az időben kezdtek önálló légvédelmi ütegeket is kialakítani a tábori ágyús ezredeken belül. Ezek rendgre az 5. számú ütegek voltak (a 6. sz. ütegeket aknavetőkkel szerelték fel). Vagyis a felirat a 4. honvéd tábori ágyús ezredtől a 74. hadosztály tüzér dandárjába átvezényelt 5. légvédelmi tüzér üteget jelöli. A 74. hadosztály tüzérsége nagyon tarka képet mutatott több helyről átvezényelt ütegekkel (ebben hegyi ágyús is volt) és ott helyben szervezett tarackos ütegekkel.

A 74. honvéd tábori ágyús ezred elnevezés biztosan 1918 előtti. Ugyanis az utolsó nagy 1918-as átszervezésben vegyes tüzér ezredeket hoztak létre, tehát onnantól már nem voltak többé tisztán tábori ágyús ezredek, amire a lap felirata utal. A levelező lapot ugyan 1918-ban adták fel, de még bizonyosan 1917-ben nyomtatták. A lapot a légvédelmi tüzérek állományjelző sapkajelvénye díszíti.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x